Az ÉN sztorim

Korábban azt hittem, hogy Magyarországon fogom leélni az életemet. Azonban olyan életet éltem, melyet már nem szerettem volna tovább folytatni. Elvonulásra volt szükségem, lelki feltöltődésre, de nevezhetjük drog-elvonókúrának is…

Juhász Tamás Miklósnak hívnak, 1974-ben születtem. Huszonöt évig álltam intenzív kapcsolatban a drogokkal, intravénás droghasználó és szexfüggő voltam, valamint nyolc évig ültem börtönben droggal kapcsolatos vagyon elleni bűncselekmények miatt. Ez idő alatt rengetegszer megbántottam, kihasználtam és becsaptam az embereket. Beláttam, hogy vagy radikálisan változtatok az életemen, vagy újra kórház, börtön és végül a temető vár rám.

Miért éppen Tenerife?

Egy világjáró barátom akkoriban pont Tenerifén éldegélt, invitált, hogy jöjjek ide, mert itt nem fagyok meg és nem halok éhen. Amikor repülőre szálltam, a jegyem csak egy útra szólt. 2019. április 3-án érkeztem Tenerifére tíz euróval és egy hátizsákkal, benne egy Márai-könyvvel, egy hátmosó kefével és egy kisollóval.

Először a repülőtér közelében élő közösséghez csatlakoztam, azonban túlnyomórészt olyan emberekből állt, akik még javában azt az életet élték, amelytől én szabadulni akartam. Ha ott maradtam volna, akkor csupán áthelyeztem volna a magyarországi életemet négyezer kilométerrel arrébb, de én változtatni akartam rajta.

Eleinte a repülőtérre jártam tarhálni, ezért fontos volt a közelsége. Átköltöztem egy közeli barrankóba, amely egy lávafolyamba vájt vízmosás. Eredetileg csupán egy éjszakát terveztem itt eltölteni, de ittragadtam. A repülőgépek néha percenként szállnak el a fejem felett, de nem zavarnak, éjjel amúgy sem járnak.

Lépésről-lépésre alakítottam ki az élőhelyemet. Először is kitakarítottam az előttem itt élők után visszamaradt és a szél által idehordott szemetet. Sziklába vájt bemélyedésekben alakítottam ki elfüggönyözött alvóhelyet, jól felszerelt konyhát és tárolót. Szétvertem a sziklákat, és utat építettem a kőtengerbe. Semmi sem volt vízszintes, ezért töltéseket készítettem a feltört kövekből és homokból, melyek az utat és a teraszokat támasztják alá. Mások számára feleslegessé vált dolgok felhasználásával alakítom ma is a területet, elsősorban fával és fémmel, hogy az erős szélben is stabilan álljanak. Kidobott szőnyegekkel és műfűvel terítem le a vízszintessé alakított felületeket, legfőképpen azért, hogy a kutyák lábának jobb legyen. 

Sokáig egyedül éltem itt, de felmerült bennem az igény, hogy megosszam valakivel az életemet. Elsőként Larát, a két és fél éves, mentett kutyát fogadtam örökbe, majd Nrisimha, a sziámi cica is a családunk tagja lett, aki itt született. Amikor Lara egészsége megromlott, szerettem volna másik kutyát is, és szerencsémre ekkor nekem ajándékozták Shantit, akit az előző gazdája nem tudott kezelni. Mára már remekül beilleszkedett. Két házi patkányt is találtam az egyik kukában, magamhoz vettem őket is. Mindennap megetetem a sziklafalon tanyázó galambokat, megmentem a területemre tévedt vészmadarakat. Élve-fogóval fogom meg az egereket és a patkányokat, majd távolabb szabadon engedem őket, mert nem ölök állatot. A vízzel teli vödrök tetejére fát teszek, hogy a gekkók és gyíkok ne fulladjanak bele.

Növények mentésével foglalkozom, összegyűjtöm a városban a kidobott növényeket, meggyökereztetem és cserépbe ültetem őket. Az öntözésüket a területen felállított víztartályokból oldom meg. A komposztáló részről az esővíz lehordja a szerves anyagokat, amitől alatta kizöldült a lejtő. Zöld oázist hoztam létre a kősivatagban, és a növényeim meghálálják a gondoskodást, a rájuk fordított energiát.

Egy nem hétköznapi élet

Mindennap – úgymond – kukázni járok. Reggel elmegyek a bolthoz élelemért a kutyáknak és a macskának, magamnak friss gyümölcsöt, zöldséget és sajtot hozok. Ezen a területen sajnos nem lehet élelmiszert termeszteni. Tenerifén az emberek kiteszik a házuk elé mindazt, amire nincs szükségük, például műszaki cikkeket, bútorokat, szőnyegeket vagy ruhákat, kimosva és kivasalva. Elhozom a számomra hasznos dolgokat, és tárolom a felhasználásukig. Azt is elhozom, ami nekem nem kell, hátha valaki másnak még jó lesz.

Az életemet pénz nélkül igyekszem élni, mégis mindenem megvan, amire szükségem van. A boltokban kidobásra ítélt, lejáratközeli, de még számomra fogyasztható élelmiszereket gyűjtöm össze. Elviszem a méhtelepre a fémhulladékot és a vezetékeket. Donációból fedezem a kutyáim és a macskám orvosi költségeit. A fogsoromat is támogatásból sikerült megcsináltatnom. A barátaim és a Facebook-közösségem támogatásával sikerült háromszáz méter vízcsövet vásárolnom, amikor egy elhúzódó betegség miatt nem bírtam magamnak kannában, kézben vizet hordani.  Azóta a slagon keresztül kapom az ivóvizet néhány hetente egy, a közelben élő, barátságos családtól, ezzel locsolom a növényeket is.

A helyi karitász havonta harminc eurós élelmiszer-utalvánnyal támogat, valamint évente kétszer élelmiszercsomaggal. Regisztráltként orvosi ellátásban is részesülhetek. Látszólag nem dolgozok, valójában egész nap tevékenykedem, de azt csinálom, amihez kedvem van. Nem sietek sehová. Amit elvégzek, azt élvezettel és szeretettel teszem, emiatt is ilyen élhető és szép az élőhelyem.

Idő kellett ahhoz, hogy megismerjenek és elfogadjanak az itt élő emberek. Ma már önként és szívesen felajánlják a segítségüket. Mindig mosolyognak, és ha köszönök, visszaköszönnek. Nincs honvágyam, szeretek itt élni. Megtanultam mindent és mindenkit elfogadni és szeretni úgy, ahogy van, legfőképpen a növényeket és az állatokat. Megtanultam békésnek, nyugodtnak, elégedettnek lenni és félelem nélkül élni.

Bejelentett lakcímem

Eleinte egy hippi lakott a közelemben, akinek a rendőrségi ügyével kapcsolatban kellett tanúskodnom egy bírósági tárgyaláson. Mivel járvány-időszakban történt mindez, a kijáráshoz kaptam egy dokumentumot, melyen szerepelt az élőhelyem címe. A későbbi lakcímbejelentésemnek ez a papír volt az alapja. Ez egy elhagyatott magánterület. Mindent megteszek, hogy itt maradhassak: betartom a jogszabályokat és nem szemetelek, sőt: felszedem az utcán és az óceánparton eldobált szemetet.

Egy napon beállítottak hozzám a rendőrök, és felszólítottak, hogy hagyjam el a helyet egy héten belül. Ráadásul felhívott a magyarországi telefon-szolgáltatóm, hogy felmondják az előfizetésemet. Megingott alattam a talaj, minden eddigi erőfeszítésem veszni látszott, de eddig is tudtam, hogy ez csupán egy állomás az életemben. Reggel felkerekedtem hát a kutyámmal, és elgyalogoltam Las Americasba, a Krisna-templomba. Órákon át tartott az út a tűző napon, a forgalmas és zajos út szélén, de legalább volt időm nézelődni és gondolkodni. Estefelé érkeztünk meg, azonban nem maradhattunk a templomban, de a vezetője bíztatott, hogy maradjak a völgyben, tisztítsam meg és alakítsam zarándokhellyé. Iránymutatást kaptam tőle, hogyan kell megváltoztatnom a szokásaimat, hogy Krisna bhaktájává válhassak. „Építs ide templomot!” – mondta nekem Patita Pavana Prabhu. Így tettem. Maradtam és a rendőrök nem kerestek többet.

Lelki fejlődésem

Oltárt építettem és Krisna-tudatú életet élek, mindennap mantrázok, védikus irodalmat, szentírásokat olvasok. Vegetáriánus életmódot folytatok, Krisnának felajánlott ételt fogyasztok, nem élek nemi életet, nem drogozok és nem iszok alkoholt. Az ide érkező látogatóktól is ugyanezt várom el a völgyben.

Hogy miért épp a Krisna-tudatot választottam? Mert a többi vallásban – elsősorban a katolikusban – nem találtam meg a válaszokat a kérdéseimre. Többek között arra, hogy mi az élet célja, és hogyan tehetem magam hasznossá. Megértettem, hogy az emberek, az állatok és a növények is lelkek. Ahogy a lelki életben fejlődöm, úgy lesz a környezetem is egyre rendezettebb.

Elengedtem az anyagi vágyakat, nincs szükségem semmire. Ami itt nincs meg, azt nem is nélkülözöm. A technikai eszközeim – telefon, powerbank és napelem – a kapcsolattartáshoz és a videózáshoz szükségesek. Mindennap az óceánban fürdök, ott mosom a ruháimat is, lehetőség szerint vegyszermentesen. Nem termelek szemetet, amit ide hozok, azt már egyszer valaki kidobta. Gázpalackkal főzök, sötétben fejlámpával világítok. Éjjel alszom, és még napfelkelte előtt felkelek mantrázni. Az ökológiai lábnyomom szinte nulla. Erős Krisna-tudatban élek, támogat a Jóisten: megkapom, amire szükségem van.

Tenerifei Krisna-völgy

Ha valaki megkeres, hogy iránymutatást kapjon tőlem – például abban, hogyan élje meg jól az életet, és hogy mennyire kevés kell a boldogsághoz –, a videóim által tudok segíteni a lelküknek utat találni, melyekben betekintést nyerhetnek a világomba, és ezáltal velem tarthatnak. Én nem tanítok senkit, csupán példát mutatok. Ez az én utam, az én sztorim, de lehet belőle tanulni. Nem vagyok sem guru, sem lelki tanítómester, de velem átszellemülhetnek és megérthetnek dolgokat. A másoktól kapott támogatást és szeretetet sok esetben nem tudom nekik visszahálálni, de továbbadom mindazoknak, akiknek szüksége van rá.

Gauranga – Légy boldog!

by: EA