Amikor rátaláltam erre a barlangra, ahol most élek, egyedül voltam. Nem vágytam emberi társaságra, főleg a kommuniti után, de jó lett volna valakiről gondoskodni.
Elmentem a közelben lévő menhelyre, hogy kutyát szeretnék örökbe fogadni. Kiderült, hogy nem volt örökbe adható kutyájuk, és vannak visszaélések is ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor egyre jobban beleéltem magam a dologba.
Egyszer csak, kukázgatás közben mellém szegődött egy kiskutya, és velem jött egészen hazáig. Itthon fölugrott az ágyamra, de helyette kerestem neki egy matracot, azon aludt éjjel. Reggel is itt volt, sőt megvárta, míg hazaérek az árubeszerzésből. Hoztam neki kaját, örült nekem, és én is örültem neki.
Délután azonban ahogy jött, úgy el is ment. A szívem szakadt meg, konkrétan elbőgtem magam. Megfogadtam, ha leszakad az ég is, nekem akkor is kutyám lesz.
Érdeklődtem tenerifei csoportokban, ismerősöknél, és a figyelmembe ajánlották Bécit, aki fönt lakik a hegyen három kutyával. Közülük az egyik, Lara, mentett kutya. A korábbi helyén ütötték-verték, nagyon rossz körülmények között tartották, emiatt ma is nagyon félős. Ha botot lát valakinek a kezében, akkor támadja a botot.
Már másfél éve élt Bécinél. Amikor ráírtam Messengeren, hogy szeretnék egy kutyát örökbe fogadni, azt válaszolta (sose felejtem el): téged az Isten küldött! Neki már gondot okozott a sok állat tartása.
Ekkor kiírtam az egyik tenerifei csoportba, hogy megvan a kutya, de sajnos nem tudok elmenni érte, mert fönt van a hegyen. Fél órán belül érkezett egy házaspár, fölvittek kocsival a Teidére, lehoztuk a kutyát, akivel 2019.08.18-óta együtt élünk szeretetben.
A reptéren el akarták venni tőlem, mert nem az én nevemen volt. Kaptam két hetet, hogy a nevemre írassam. Ehhez szükség volt a fehér NIE igazolványra, elmentem hát Las Americasba érte…
Hallottam egy mondást, miszerint a kutya választja a gazdáját. Ez is egy elrendezés volt, minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett.
by: EA